Fejléckép

Lényegét tekintve az ok, amiért nálunk is hamarosan bevezetésre kerül, hogy a nagyvárosokat megóvja a hatalmas forgalomtól, az állandó csúcsforgalom okozta dugóktól.

Nem az egész várost érinti, csak bizonyos zónákat, melyeket előzetes tervek alapján jelölnek majd ki. Nálunk még csak elméletben létezik, ám 2016-ban már több mint valószínű, hogy be is vezetik. Területe több négyzetkilométernyi részt, úgynevezett zónát fog érinteni, melyhez már térképterv is készült.

A Budapest matrica ára még nem tisztázott. Néhányan több ezer forinttal kalkulálnak, van viszont aki arról értesült, hogy a dugódíj napi költsége nem haladja majd meg a hatszáz forintot sem. Az sem derült még ki, hogy egységesen, vagy kategorizálva kell majd fizetnünk, erről legfeljebb némi sejtésünk lehet, más országok példáiból. Londonban minden autós egységes díjat fizet, néhány országban viszont kategóriák vannak, s annak megfelelően kell megvásárolni a különböző árú és érvényességű matricákat. Ez néhol függ az autó paramétereitől is, de nyilván egyéb tényezők is befolyásolhatják.

Mivel az egységes díj tűnik a legkönnyebben ellenőrizhetőnek - hiszen egy autósnak vagy van matricája, vagy nincsen - valószínű, hogy nálunk az angliai rendszer kerül majd bevezetésre, vagyis az egységes napidíj minden autósnak.

Nemzeti Mobil Partner

Információk szerint tervben van – mintegy könnyítésként – az éves dugódíjas matrica kibocsájtása, így a zónában élők némi előnyhöz juthatnak.(Nem tudni, hogy kapnak-e kedvezményt – esetleg mentességet - az ott élők, hiszen ők kénytelenek lennének valóban napi szinten dugódíjat fizetni, ha otthonukból autóval szeretnének közlekedni.) Az éves Budapest matrica hasznos lenne a napi szinten Budapestre ingázó, ott dolgozó emberek számára is. Kedvezményes időszakokra is vannak javaslatok a politikusok részéről, melyek megvitatása még folyamatban van.

Összegét tekintve, a dugódíj éves ára állítólag borsos lehet, ami némi aggodalomra adhat okot, hiszen e mellett még az autópályákra, és egyéb fizetős utakra is matricát kell vásárolni annak, aki azokat jogosan használni szeretné.

Ami a fizetés módját illeti, valószínűleg a Budapest matricához is, a már érvényben lévő e-matricával megegyező módon juthatunk. Előre láthatólag benzinkutakon, (szó van trafikban vásárlásról is) online felületen és SMS-ben lehet majd vásárolni.

A Budapest matrica egy jól megtervezett bevételi forrás az államkasszának, mellyel talán – a nemzetközi példákból kiindulva – csökkenthető lesz a környezetszennyezés, és elkerülhetőek lesznek a naponta kialakuló hatalmas dugók a fővárosban.